Morscher-Szénási Ágnes a nevem, 1980-ban születtem Székesfehérváron. 4 éves koromban költöztünk Pécsre családommal, itt jártam ének-zenei általános iskolába, majd gimnáziumba. Érettségi után gyermek-és ifjúsági felügyelőnek tanultam, majd négy gyermekem születését követően egy családi napközi üzemeltetésére feljogosító végzettséget is szereztem, amellyel angol-magyar családi napköziben helyezkedhettem el. Mivel nagyon szerettem gyermekek között dolgozni, úgy döntöttem, hogy elvégzem az óvodapedagógus képzést. A gyermekek testi és lelki fejlődésének harmóniára törekvő segítése olyan hivatás számomra, amelyben megtiszteltetésnek érzem, hogy óvhatom, őrizhetem, erősíthetem a gyermekekben még olyan tisztán jelenlévő emberi értékeket: a jóindulatot, önzetlenséget, segítőkészséget, nyitottságot, elfogadást, és azt, hogy maradandó, megalapozó értékeket közvetíthetek feléjük a különböző tevékenységek örömteli, szeretetteljes légkörben történő, játékosan fejlesztő folyamatában.
Nagyon kedvelt idézet számomra, amiben Kokas Klára zenepedagógus és zenepszichológus fogalmazta meg a pedagógus szerepét: ,,A gyermek a felnőtt segítségével indul felfedező útra a tudományban és a művészetben. De a felnőtt nem fedezheti fel a gyermek helyett sem egyiket, sem másikat, hiszen akkor elveszi a gyermektől a legszebbet: a felfedezés szenzációját. Mit tehet a tanító? Együtt gyönyörködhet a gyermekkel a felfedezett szépségben, igazságban.”