Varju Katalin vagyok, pedagógus, komplex mozgásterápiás fejlesztő.
2011 óta tartok játékos mozgásfejlesztő foglalkozásokat csecsemő kortól egészen óvodás korig, illetve egyéni és csoportos terápiákat vezetek tanulási nehézséggel veszélyeztetett, valamilyen tanulási zavarral diagnosztizált, valamint magatartásproblémával küzdő óvodásoknak, kisiskolásoknak.
4 éve indítottunk egy pécsi magánóvodában egy iskolaelőkészítő programot, melynek keretein belül egy pszichológus kollégával együtt felmértünk minden iskolába készülő gyermeket. Az iskolaérettségi tesztek kiértékelés után minden nagycsoportos óvodást egyénre szabottan, az ő erősségeit és elmaradásait maximálisan figyelembe véve tudtunk segíteni az iskolakezdés előtti utolsó évben (években).
A fejlesztés szakmai alapját a Kulcsár Mihályné által kidolgozott komplex mozgásterápia képezi.
Ezt a programot vezettük be a PiCinke Magánóvodában is. Közös munkánk hosszabb múltra tekint vissza és évről évre szorosabban dolgozunk együtt annak érdekében, hogy az ide járó gyerekek fejlődését a számuka legideálisabb módon tudjuk segíteni, támogatni.
Hogy az iskolaelőkészítő csoporton kívül a kisebbeket is be tudjuk vonni ebbe a játékos, mozgásos fejlesztésbe, a gyermekek két külön csoportban tornáznak.